Bölcsődei és óvodai dolgozóktól, családsegítőktől, az idősotthonok alkalmazottaitól sajnálta az egyszeri pluszpénzt a nyolctagúvá duzzadt Fidesz. Azoktól, akik legönzetlenebb munkákat végzik a társadalomban, a legkevesebb megbecsülésért.
„Ma tartotta rendes ülését a jászberényi képviselő-testület. A mai napon ismét kiderült, hogy a Dobrán Gyulával (Mi Hazánk) kiegészült Fidesz frakciót csak önös politikai érdekek vezérlik” – értékelte Budai Lóránt az október 20-ai ülés eseményeit. A polgármester egy szemernyit sem túlzott, hiszen a Fidesz-Mi Hazánk produkció ismét olyat művelt, amitől minden jóérzésű embert elfog a hányinger.
– derül ki egy, a szociális ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeit vizsgáló tanulmányból. Tegyük hozzá, a Központi Statisztikai Hivatal adataiból az ezredforduló óta látni, hogy a magyarországi fizetések éppen ezen szakterület alkalmazottainál a legalacsonyabbak.
A leírtak egyértelművé teszik, hogy a Közösen Jászberényért Egyesület képviselői miért javasolták, hogy az önkormányzati fenntartású szociális intézmények dolgozóit egyszeri bérkiegészítésben részesítsék. Ez a pluszpénz közel 400 családnak segített volna, hogy a mai magyar valóságot (a megfizethetetlen üzemanyagárakat, az egyre dráguló élelmiszereket) egy kicsivel könnyebben viseljék. Nem így lesz, méghozzá Tamás Zoltán és Dobrán Gyula miatt.
Bebizonyosodott, hogy a jászberényi kormánypártiak sem különbek Orbánnal és Pócsnál.
A kormány nem érti, miért nincsenek szociális dolgozók havi 130 ezerért
A vámpírkormánynak állandó elvárásai vannak a létszámhiányok csökkentésére, de ezek megoldásáért semmit sem hajlandóak tenni. A béremelés pedig egy nagyon szükséges és hatásos lépés lenne.
Stummer: Tovább küzdünk a szociális dolgozók érdekében
Hiába végzik az egyik legfontosabb munkát az országban, hiába tették kockára az életüket és egészségüket az elmúlt másfél évben, a kormány hátat fordított nekik. De Stummer János és a Jobbik nem.
Példás - Az MSZP ingyen strandbelépőt biztosít 300 egészségügyi és szociális dolgozónak
Az MSZP ingyenjegyet biztosít a siófoki nagystrandra 300 egészségügyi, valamint szociális dolgozónak és családjuknak - közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese hétfőn.